Minden Impact Hubnak megvan a maga helyi története. Kezdjük azonban a sztori elejéről, hogy megértsük honnan is indult minden! Olvasd el az alapítók izgalmas történetét, akik a Hub első fejezetét írták.
Világméretű változás: Az Impact Hub alapításának története
Jelen helyzetben kötelességünk, hogy foglalkozzunk az egyre sürgetőbb társadalmi és környezeti problémákkal. Bár kormányaink és gazdaságunk jelentős krízisen mennek át; hisszük hogy ez valójában nem problémák sorozata, hanem lehetőség a rendszer átformálására.
Hisszük, hogy az egyetlen út előre az, ha egyesítjük erőinket egy olyan jövő megteremtése érdekében, ahol az üzlet és a profit az emberek és a bolygó érdekében működik. Ezért hoztuk létre a világ legnagyobb, pozitív változásokat kísérő és együttműködő platformját - a ma már Impact Hub hálózatként ismert szervezetet.
Hogyan kezdődött?
2000-ben egy fiatalokból álló idealista csoport a walesi Atlantic College-ből úgy döntött, hogy felkavarja az állóvizet. Egy millenniumi ünnepély megrendezésének égisze alatt lefoglalták a londoni Royal Festival Hallt, hogy ott beszélgetéseket kezdeményezzenek az egész világot érintő környezeti, társadalmi és politikai kérdésekről, Nobel-díjasokat és befolyásos gondolkodókat győztek meg, hogy osszák meg az álláspontjukat. Még a Dalai Lámát is felkérték egy videókonferenciára.
Merészségüknek köszönhetően meghívást kaptak a 2002-es johannesburgi ENSZ Fenntartható Fejlődési Világtalálkozóra. De ahelyett, hogy elfogadták volna a felkérést, inkább egy még nagyobb volumenú eseményt - egy társadalmi csúcstalálkozót terveztek. Összefogtak a helyi aktivistákkal Sowetoban, akik a város egyik kihasználatlan területét )a Soweto Mountain of Hope, más néven "SoMoHo") alakították át művészeti, környezeti-nevelési és közösségi központtá. Ez a tettük messze túlszárnyalta az ENSZ-csúcsot, és a híre eljutott az államfőkhöz, valamint Kofi Annan ENSZ-főtitkárhoz is.
Visszatérve az Egyesült Királyságba, azon gondolkodtak, hogy hogyan tudnák ezeket a szempontokat bevinni a munka világába, és ezáltal segíteni az embereket abban, hogy céltudatosabb, a világ sürgető problémáira reagáló lehetőségeket találjanak. Felismerték, hogy sokan próbálkoznak egyedül megvalósítani az ötleteiket, de elszigetelten nem tudják megvalósítani. A 2005-ös év hozott változást a számukra, amikor találtak egy helyet, ahol összehozhatták ezeket az elszigetelt vállalkozókat és innovátorokat: egy londoni padlásszobát, amely az Impact Hub elődjének adott otthont.
A Hub ereje
A "Hub" koncepciója életre kelt, és a változást keresőket összehozta a közös tér, az együttlét, és azok az események, amelyek szükségesek az ötleteik továbbfejlesztéséhez és az új együttműködések létrehozásához. Hamarosan kezdetét vette az átalakítás, és újrahasznosított anyagok felhasználásával közösségi tervezésű belső térré alakult a Hub. A hely rövid idő alatt megtelt csupa cselekvést és változást szorgalmazó emberrel, akik itt találták meg a közös kohéziós erőt.
Hónapokkal később a központ gyors növekedése arra késztette a Hub létrehozóit, hogy megvitassák, hogyan támogathatnák a legjobban a növekvő közösséget. Meglepetésükre a 2007-es összejövetelen nem erről beszélgettek. Ehelyett sokan voltak kíváncsiak arra, hogyan nyithatják meg saját helyi központjaikat szerte a világon.
Mozgalom születik
A csapat tehát megvizsgálta a Sowetoban született és Londonban kipróbált tér- és közösségépítési elveket, és kíváncsian várta, hogy a Hubok máshol is működnek-e. 2008-ra három kontinensen már kilenc Hub működött.
Az új terek gyűjtőpontokká váltak a jobb világ építéséért lelkesedő emberek számára, és az új Hub-alapítók is összekapcsolódtak - Londonban kerestek inspirációt, egymás tereit látogatták, hogy megtudják, hogyan lehet a társadalmi kihívásokat lehetőségekké alakítani.
Több tucatnyi leendő központ jött létre a londoni központ nyomán, amely a hubok hálózatát szociális franchise-ok formájában képzelte el. 2010-re az alapítók számára is világossá vált a lényeg: a jövőjük a kollektivitásban van.
Kollektív növekedés
Ez a felismerés egy alulról építkező, demokratikus irányítási modell létrehozásához vezetett, melyet 2011 végére sikerült kialakítani. Ezzel a lépéssel valódi kollektívává alakultak át: társvezetői struktúrával és közös gyakorlatokkal. Küldetésük azóta is az, hogy közösen alakítsák ki az üzleti tevékenység új módszereit a világban és a világért.
2013-tól a szervezet értékinnovációra összpontosított és ezzel együtt egy találóbb nevet választott: ez lett az Impact Hub. A következő négy év során az Impact Hub több mint kétszeresére nőtt, 16 000 tagra növelte vállalkozók és innovátorok közösségét szerte a világon. A társadalmi és üzleti innovációt ötvözve az Impact Hubok inspirálják, összekapcsolják és lehetővé teszik a pozitív változásokat a legkülönbözőbb rétegekben és gazdasági környezetben, hogy bebizonyítsák, hogy az üzleti élet jövője az embereket és a bolygót szolgáló profitban rejlik.
2018-tól nemzetközi hálózatként a társadalmi vállalkozások hatását mérik.
Nézd meg az Impact Hub alakulásának fotógalériáját itt!
Szeretnél többet tudni rólunk? Kíváncsi vagy, hogyan csatlakozhatsz hozzánk?
Böngéssz tovább a honlapon. :)
Írta: N: Joe Dogshun (eredetileg a globális honlapon jelent meg website 2018. június 22-én.)