Mi lehet az üzenete a 2010-ben Nagy-Britanniában meghirdetett “Big society, not big government” mozgalomnak Magyarországon és a térségben?

A brexit kapcsán megbukott David Cameron jól érzett rá arra 2010-ben, hogy ideje „beszélgetni”, ideje valós párbeszédet indítani a jövőről, ideje a társadalmat mozgósítani, azaz minél hatékonyabb és részben öngondoskodó közösségeket felépíteni. Az akkor elkezdett, egyébként európai szinten is úttörő munka, Brexit ide, vagy oda, ma is folyamatban van és aktuálisabb, mint valaha. 2010-ben a Konzervatív Párt hatalmat és konkrét eszközöket kívánt adni az egyének és a helyi közösségek kezébe meglehetősen innovatív módon.

Ekkor jött létre az ún. közösségi jogok (community rights) rendszere, amelyek ösztönözni voltak hivatottak az alulról jövő, a közösségeket erősítő kezdeményezéseket. A szigetország nagyon sok, kisebb könyvtára alakult át ily módon az elmúlt években zömében önkéntesek vezette közösségi központtá, de sok, a válság miatt bezárásra ítélt játszótér is megmenekült úgy, hogy a közösség tartja azt fent.

A rendszert számos kritika éri, de az biztos, rengeteg innovatív helyi önkéntes kezdeményezés és akció indult el, s a kormányzat aktívan tesz azért, hogy azok rendszer szinten segítsék, hatékonyabbá tegyék a közszolgáltatásokat. Hasonló kezdeményezések Európa szerte megfigyelhetők.

Van-e létjogosultságuk Magyarországon? Segítsetek támpontokat adni!

Az előadás és a beszélgetés vezetője: Szigeti-Böröcz Ferenc

Back to all Events

Event Organizers

Impact Hub Budapest


Website

Date & Time

January 18 | 6:30 pm to 8:30 pm

Location

Impact Hub Budapest

SEE IT ON GOOGLE MAPS

Entry Fee

Cost for Non Members: Free

Updated on 10 January 2017